Új bejegyzés Frissítés

2007.11.04. 22:15

Szia! Szép történet. Érdemes végigolvasni.     A piros üveggolyó   A nagy depresszió évei alatt egy dél idahoi falucskában laktam. Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt, hogy az éppen szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat ajánlottak fel a vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt nekem, amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de tiszta ruhában epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de köz ben engem is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.   - Hello Barry, hogy vagy? - Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot... nagyon jól néz ki. - Nagyon finom is. Hogy van az anyukád? - Erősödik, napról-napra erősödik. - Az jó. Segíthetek valamiben? - Nem uram. Csak csodálom a babot. - Szeretnél belőle hazavinni? - Nem uram. Nincs mivel fizetnem. - Nos, mid va n, amire elcserélhetném a babot? - Csak egy üveggolyóm van. - Tényleg? Hadd nézzem csak. - Tessék, itt van. Nagyon szép. - Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat szeretem. Van esetleg egy piros üveggolyód otthon? - Nem egészen... de majdnem. - Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy megnézhessem. - Rendben van. Köszönöm Miller úr.   Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen Egy mosollyal így szólt:   - Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni babért, almaért, paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem tetszik neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát például.   Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem feledtem ennek a férfinak a "csere" üzletét. Aztán eltelt jó néhány év... Nemrégiben látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat abban a régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek volna menni a temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival együtt részvétünket kifejezhessük Miller asszonynak. El őttünk a sorban állt három fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő pedig fekete öltönyben, igen elegánsan volt felöltözve... Mikor rájuk került a sor Miller asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója mellől. Min d három fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék szemei követték lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál, megfogták a halott kezet, majd to vább indultak. Mindhárman szemeiket törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor, elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem neki azt a régi történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról. Csillogó s zemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.   - Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három kisfiú, akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem tu dja meggondolni magát a színt vagy a méretet illetően... eljöttek, hogy kifizessek tartozásukat... Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne, hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.   Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.   A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább. Isten szeret Téged. Egy kívánságom számodra a  mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat - frissen főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan telefonhívást egy rég nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben. Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrö videbb sort az élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat ott találd, ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró örömöket, hogy ezek által érezhesd, hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és örömöt. Azt mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de aztán egy egész élet, hogy elfelejtsd.   NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED Puszi Fanta.

2007.11.04. 19:16

A természet gyöngéden beoltotta az emberbe az élet szeretetét, az állatok szeretetét, az ember szeretetét, az igazság szeretetét. De megtalálhatod mindezek ellenkezőjét is a világban: az élet megvetését, az állatok gyűlöletét, az ember lenézését és az igazság eltiprását. A világot könnyebb irányítani, mint az emberi szívet. Aki pedig szívét képes megtölteni szeretettel, a legtöbbet tette a világért, amit ember tehet. Szeretteink által újra feltöltődve békés és vidám jövő hetet kívánok! semilin

2007.11.03. 23:16

valahol e világon kívül valamikor az időn túl valami köröttünk vagy bennünk megállt összefogództunk érintések nélkül percek kövein jártunk léptek nélkül és egymáshoz jutottunk utak nélkül. Kellemes holnapot,mégszebb jövőhetet. Puszillak benneteket.Luna

2007.11.03. 18:47

Olyan furcsák vagyunk mi emberek A lelkünk sír, az ajkunk nevet. A másikról azt hisszük, boldog talán, S irigykedünk egy vidámabb mosolyán. (Dante) Szeretettel gondolok rád ölel Margó

2007.11.03. 12:42

Üdvözöllek Der Alte! Köszönöm látogatásod.Kellelmes hétvégét kivánok. Edelin.

2007.11.02. 19:14

Kellemes hétvégét kivánok Mindkettőtőknek.

2007.11.02. 17:50

Nyugodt, csendes hétvégét kívánok szeretettel: Mado

2007.11.01. 22:35

Kedves Der Alte!  "Én vagyok a feltámadás, és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is él". Biblia/János evangéliuma/  E sorok jutottak eszembe ma, a temetőt járva! Legyen nyugodt, békés hétvégéd!  Jucus

2007.11.01. 14:06

A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan. Kati és Macsekok

2007.11.01. 08:06

Ki tudná megmondani mitől jön napra-nap az égre fel a Nap, ezüst dért miért ont esténként a Hold, és mitől ragyognak ránk le a Csillagok? Hogy kitől kapnak ős-spirált a hatalmas Csillag-galaxisok, és ki önt a rügyekre, finom pókhálókra cseppé összeálló gyöngyös harmatot, ki feszít fénykört körénk kő-könnyű harangot? Amikor a lehetet, határtalan képeket könnyedén átlépi a korlátot nem ismerő, közös tudatból merítkező? Mitől lesz érezhető és levethető az én, a sok-sok egyből egy: egységnyi erő? Emlékszel-e mikor a Rét alánk terítette füves szőnyegét, és nem érintve érezhettük mindannyiunk tenyerét, és a Hold fénybe fonta a pillanat érckék egét? Nem volt ott tegnap, holnap, teljessé vált a jelen, benne meg nem élt volt és lesz évezredek. Körénk hártyányi fémből membránt épített a perc, elaludt az idő, mégis repült, mikor a vétkes is üdvözült, együtt villant, lett halhatatlan lelkünk és a gyertyatűz. Közöttünk zizegtek rég élt szellemek, súlytalanná lett a test és elment anyák, apák ölébe fekhetett. Szó és szótár nélkül mindenki mindenkit érhetett. Nem készült írás, nem hoztunk bizonyíték fényképeket, szívünkbe véste be a múlandó jövőt, azt a Mindenszenteket és a Halottak napját a titokzatos emlékezet. Csermely csordult szemeinkből és gyémánttá penderült, jégbe dermedt bensőnkben rianás feszült. Pillánk ágán dallam csendült, a lét és nemlét titka, egy röpke pillanatra fedélként felderült.   Emlékezzünk elhunyt szeretteinkre. Szeretettel ölel:tücsi

2007.10.31. 19:33

Gyújts teis egy gyártyát szeretteink emlékezésére! Idézet: (Remenyik Sándortól.) "Viszontlátásra!Mondom megyek.Bennem legbelül valami remeg.Mert nem tudom, sosem tudhatom ,szorithatom-e még azt a kezet amit el engedek..."   Szeretettel gondolok rátok: Anikó az Anikó Világáról.

2007.10.31. 19:18

A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.   Emlékezzünk eggyütt a Halottainkra. Kellemes hosszú hétvégét kivánok.Puszi.Szupernagyi

2007.10.31. 18:22

2007.10.31. 15:58

Bertók László: Halottak napja Halottak napja: visszapillantó tükör, vizsgája szemnek, emberségnek, akiket te mutatsz, azok már nem előznek. Sebességük fűszálak élein, porszemeken cikázik, arcuk csontok roncsaiban ázik. Mértanuk pontjai között a közúti szabályok érvénytelenek, életünkre igazolások. Meghívás nélkül jelen vannak kanyarokban, mozdulatokban, tekintetük, mint jelzőlámpa bennünk villan. Tükörbe nézünk, megalázkodunk, mindnyájan fehér bárányok vagyunk, virágot hintünk az útra, fejünkre hamut, miközben őket ünnepeljük, azaz magunkat ünnepeljük, hisz nincsen visszaút. Krizantémok a temetői buszon, fejem körül virágok, glória, mennyei kalap, harmattal áldott. Fehér lobogókkal a város kiözönlik a kapukon, mindenki megadta magát, nem villog szurony. Csak az évek, a nyavalyák szűkülő sorfala vigyáz, dércsípte árnyékuk felett siránkoznak a fák, megállók vasa, csonka keresztek tükörképe szalad. Arcom mögött a Tejút mozdulását, köszöntöm halottaimat: Nagyanyámat, Katona Juliannát, s a másikat, Farkas Katalint. Friss fakereszt ablaka mögül nagybátyám még némán visszaint. Aztán újra a sejtek szava. Ülök a buszban, térdemen fiam. Körben a téboly tűzkarikái. Halottak napja van. Mindenkinek van kiért gyertyát égetni  . szeretettel gonolok rád Margó

2007.10.31. 12:35

Legyen időd gondolkodni...     Ez az erő eredete. Legyen időd játszani...     Ez az örök fiatalság titka. Legyen időd olvasni...     Ez a  bölcsesség forrása . Legyen időd imádkozni...     Ez a legnagyobb erő a Földön. Legyen időd szeretni, s hogy mások szerethessenek...     Ez Istenadta kiváltság. Legyen időd barátságosnak lenni...     Ez az út a boldogság felé. Legyen időd nevetni...     Ez a lélek-muzsika. Legyen időd adni...     Túlságosan rövid a nap ahhoz, hogy önző legyél. Legyen időd dolgozni...    Ez a boldogulás ára. Legyen időd cselekdni tiszta szeretetből...    Ez a mennyország kulcsa. Figyelj a mára! A Tegnap csak egy álom, A Holnap csak egy látomás, A helyesen megélt Ma tesz Boldog álommá minden tegnapot És minden Holnapot reményteljes látomássá.   Boldog és pihentető hosszú hétvégét kívánok minkettőtöknek tiszta szívemből! semilin Ha lesz egy kis időd, nézz be hozzám az "Érdekes képek" új menüpontba:) A Portalguru-n is vannak új kódok, modulkeretek:)

2007.10.30. 23:15

Szia! Jó pihenést kívánok a hosszú hétvégére! Puszi Fanta. Ja és most már egy kivételével az öszes oldalam elköltözött a G-Portálról. Gyere nézd meg. Köszi.

2007.10.30. 11:53

Sziasztok !Szeretteink elvesztése,nekünk nagyon fáj.Rájuk emlékezzünk,gyüjtsunk egy szál gyertyát ,értük,és mindenkiért. Luna     Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavaroganak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynának a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bűnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belőled, az, amit minden erőddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörődsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bűntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, művészien kimunkált rohadt nagy önámítás. Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízét, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább, felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végeláthatatlan köröket a szobádban, csak mégy, közben törni zúzni szeretnél, nekimenni ennek az átkozott szar világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs. Csak a fájdalom, és a hiány. A hiány. Az fáj. Töltöttem magamnak egy italt, kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigarettára. A kő jeges hidege égette a talpam, meztelen testembe millió késként kapaszkodott bele a fagyos éjszaka, remegés rázott, a fogaim összekonccantak a pohár szélén, mélyen leszívtam a füstöt, és mint egy eszement, beszélni kezdtem magamban. Őrült vagyok? Igen, azt hiszem, igen. A szél felkapta a hangom, magával vitte, hogy hová, nem tudom, talán fel, a csillagokba, melyek fénye átpislogott a felhők fátyolának apró résein. Ahonnan immár Te vigyázol rám, pedig jobb lenne fordítva. És megint rámtör az a régi régi érzés: SZERETLEK, SZERETLEK ÖRÖKKÉ!     http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php

2007.10.29. 15:23

"Állhatunk a föld bármelyik pontján, ugyanaz a csillagos égbolt tekint le ránk, és visszanézve: a menny egyforma távolságra van mindenkinek. Amíg szemem élvezheti e páratlan látványt, amellyel betelni nem bír soha, amíg a Napban, a Holdban és a csillagokban gyönyörködhetek, látva ébredésüket, kémlelve lenyugvásukat, egy vagyok velük, és egy vagyok azokkal, akik ugyanúgy részesei e nem mindennapi igézetnek: a természet, a világ, az élet, a lélek folytonosságának." Seneca Szeretettel: semilin Bocsáss meg, hogy ma semmi hét eleji vidítót nem tudok írni. Éppen ma van szeretett Édesapám halálának 8. évfordulója...

2007.10.29. 13:31

Kedves Alte! Hoztam egy kis sütit, Bólyai túrós. Kellemes hetet kívánok: Gyöngyi

2007.10.28. 22:47

Sziasztok .Kívánok szép álmokat,kellemes hetet.puszi.Luna

[Későbbi] [589-570] [569-550] [549-530] [529-510] [509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1] [Archívum]